Bazsa bácsi libája
Elkészítési idő: 2 óra
1 adag: 560 kcal
Hozzávalók:
2 libamell
só
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál pirospaprika
őrölt kömény
őrölt bors
olaj
2 zöldpaprika
2 paradicsom
25 dkg tarhonya
|
A megtisztított libamellet kiterítjük, a széleit, és a feleslegesnek
ítélt kis húsdarabokat levágjuk róla, majd ezeket megdaráljuk. A húst
bőrével lefelé lefektetjük, azután középről kifelé haladva, jobbról és
balról is, vízszintesen vágva kinyitjuk. Húsverő kalapáccsal kiveregetjük,
és megsózzuk.
A darált libahúst sóval, őrölt köménnyel, őrölt borssal, pirospaprikával
és apróra vágott fokhagymával fűszerezzük, és a hús két oldalára egyenletesen
rásimítjuk. Kétfelől behajtjuk, felgöngyöljük, majd a tekercset vékony
cukorspárgával megkötözzük. Egy lábasban kevés forró olajon hirtelen elősütjük,
hogy egy kis pörzsréteget kapjon, majd áttesszük egy tepsibe. Mellérakjuk
a paprikát meg a paradicsomot, vizet öntünk alá, majd letakarva kb. 1,5
órát sütjük.
Abban az olajban, amiben a húst elősütöttük, rózsaszínűre pirítjuk a tarhonyát.
Felengedjük két és félszeres vízzel, és sóval, meg kevés pirospaprikával
ízesítve puhára főzzük.
|