Az ország tortája idén: Szatmári szilva torta
A Szatmári szilva torta receptje: Az aszalt szilvát felkockázzuk, majd egy edénybe vizet forralunk, és
mikor forr a víz, belerakjuk a szilvát, és addig hagyjuk a vízben, míg
felpuhul (nem szabad megfőzni). A szilvát leszűrjük, és azonnal lehűtjük
hideg vízzel. Az egésztojást leengedjük egy edénybe, és belekaparjuk
a vanília rúd belsejét. A szilvát belerakjuk egy üstbe, és ráöntjük
a rumot. A vajat a porcukorral habosra keverjük (nagyon habosra), majd
hozzá adjuk a tojás keveréket, és addig keverjük (habosítjuk), míg egy
nagyon könnyű krémmé nem válik. Ha mindent a megfelelő időben, illetve
hőmérsékleten csinálunk, akkor nem fog összefutni. A kihabosított alapot
ráöntjük a szilvára, majd könnyedén összekeverjük úgy, hogy közben hozzászórjuk
az előre összekevert szárazanyagokat. Addig keverjük, míg egynemű nem
lesz. Nem szabad túl sokáig keverni, mert nagyon tömörré válik. Krémek Alap krémek Marcipán krém Csoki krém A marcipán alap elkészítése a következő. A tejet (2/3 részét) a cukorral
felforraljuk, és fokozatosan hozzáadjuk a lereszelt marcipánokat, majd
a maradék tejjel (1/3 rész) elkevert tojást. Folyamatosan keverjük,
hogy ne legyen csomós, valamint azért , hogy le ne égjen. Főzés után
turmixoljuk. Szilvapálinkás szirup Betöltéshez szükséges krémek Marcipán alap 0,35 kg, Tejszínhab 0,13 kg, Zselatin (főzött) 0,03 kg Főzött zselatin (Víz 0,25 l, Zselatin 0,04 kg) Betöltési technológia A kisült lapokat megkenjük a pálinkás sziruppal, majd minden lapra
0,05 kg házi szilvalekvárt kenünk, és megszórjuk pörkölt finomdióval
(laponként 0,02 kg). Egy lemezre rakunk egy 23 cm-es átmérőjű és 6 cm
magas karikát. Azért kell karikába tölteni, mert a krémek a betöltésnél
még nagyon lágyak. A karikába helyezünk egy megkent piskótát, és a receptben
megadott csoki krémet beletöltjük, de nem az összesek, mert kell hagyni
egy keveset a tetejére (kb. 0,03 kg). Egyenletesen elkenjük, majd ráhelyezzük
a következő megkent piskótát, majd elkenjük a bekevert marcipán krém,
3/4 részét. Az elkent krémre rakjuk a harmadik megkent piskótát, majd
a maradék marcipán krémet rákenjük, és a félrerakott csoki krémmel megmárványosítjuk
a felületét. Hűtőbe rakjuk kb. 3 óra elteltével, szeleteljük (16 szeletes),
és tejszínnel, aszalt szilvával, valamint pörkölt stiftelt mandulával
díszítjük. |