Nyomtatás Kicsinyítés Nagyítás    vissza

Vegetáriánusoknak

Ne fosszuk meg azokat sem a grillezés örömétől, akik étrendjükből elhagyták a húsokat.
Tavasszal, illetve nyáron az idényzöldségek között akad néhány ínyencség: patiszon, padlizsán, cukkini. Ezeket egyszerűen megmossuk, kb. fél centi vékony szeletekre vágjuk, és enyhe fűszerezés után néhány perc alatt mindkét oldalán meggrillezzük. Ha valaki különlegesebbre vágyik, annak javasolhatom, hogy hosszanti irányban vágjon le két vékonyabb szeletet a cukkiniből. Tegyen közé kevés füstölt sajtot, parmezánt, apróra tört fokhagymát, s óvatos fordítás mellett 2-2 perc alatt grillezzük meg mindkét oldalát.
Nagyobb áruházakban már kapható az úgynevezett grill wok. Ez egy tésztaszűrőre emlékeztető edény, amibe apróra vágott gombát, répát, paprikát, paradicsomot, vékonyra szelt hagymakarikát teszünk. Ezt helyezzük fel a grillrácsra, s majd a zöldségeket néha óvatosan megkeverve átpuhítjuk.