Egy őzgerincformát hideg vízzel kiöblítünk és folpackkal kibéleljük.
A zselatint kevés hideg vízben 10 percig áztatjuk. A tejfölt a kétféle cukorral jól elkavarjuk, majd hozzákavarjuk a málnát is. A zselatint gőz fölött feloldjuk és hozzáadjuk a felvert tejszínhabhoz, majd ezután hozzákavarjuk a málnás tejfölös keveréket is.
A kész krémet az őzgerinc formába simítjuk, ráhelyezünk egy sor babapiskótát, majd letakarjuk fóliával és kb. 2 órára hűtőszekrénybe tesszük. A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk és óvatosan tálcára borítjuk a megdermedt málnakrémet, majd a folyékony csokoládéval bevonjuk és kókuszreszelékkel megszórjuk.
Az így elkészített desszertet még 1 órát hűtőszekrénybe helyezzük. Tálaláskor forró vízbe mártott késsel szeleteljük.
Megjegyzés:
Karácsony/szilveszter után már nem szeretem a telet. Már a nyári gyümölcsök ízeire vágyom és örvendek ha a fagyasztómból előszedhetek egy kis málnát. Szóval, pontosan az készült amire vágytam, egy kis málnás finomság csokoládéval megbolondítva :-)
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.