A krémsajtot símára keverjük a túróval, tojássárgával, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A sajtot vékony szeletekre vágjuk, a sonkát/tarját vékony csíkokra szeljük, a mandulát durvára vágjuk.
A tésztát vékony téglalapra nyújtjuk. A széleken 3-3 cm-t szabadon hagyva megkenjük olvasztott vajjal, majd a túrós krémmel, megszórjuk a sonkával, a mandulával, végül a sajtszeletekkel. A rövidebb tésztaszéleket visszahajtjuk a töltelékre, a hosszabbik oldalán feltekerjük.
Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, patkó alakra igazítjuk (nem muszály), a tetejét megkenjük olvasztott vajjal, villával megszúrkáljuk a tetejét.
200°C-ra előmelegített sütőben (később levesszük 180°C-ra) 20-25 perc alatt készre sütjük. 5-10 perc hülés után 5 cm vastag szeletekre vágjuk.
Megjegyzés:
Frissen, langyosan a legfinomabb!
Értékeld a receptet:
Orsolya Vízi receptje
sós rétes |
vendégváró falatok | sütőben sütve | egész nap, | egész évben | szilveszter, farsang, születésnap, házibuli,
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.