3 tojásból 26 cm-es átmérőjű tortaformában kakaós piskótát sütünk.
A tejszínt felmelegítjük a cukorral, vaníliás cukorral, majd hozzáadjuk a darabokra tört csokoládét és addig melegítjük, míg teljesen fel nem olvad. Kihűtjük, majd 12 órára hidegre tesszük.
Másnap a tortaformánkat (amiben sütöttük a piskótát), kibéleljük az alját és az oldalát is sütőpapírral. Belefektetjük a piskótát.
A meggyet leszrűrjük, 20 szemet félre teszünk a díszítéshez. 2-3 evőkanál meggylében elkeverjük a rumot, amit a piskótára csorgatunk.
A tegnap elkészített csokoládés tejszínt habverővel félhabosra verjük. Ekkor kevés vízben felfőzzük a zselatint (Ne forrjon!), majd miután kissé lehűlt, hozzákeverjük a csokoládés habhoz és kemény habbá verjük.
A hab 1/4-ét rákenjük a piskótára, azon elrendezzük a meggyszemeket, erre pedig rákenjük a maradék csokoládés krémet. Ekkor 6 órára hidegre tesszük.
Utolsó lépésként a torta díszítéséhez vízgőz fölött felolvasztjuk a csokoládét, belekeverjük az olajat. Félre teszünk 2-3 evőkanállal. A tortát megszabadítjuk a formától és a sütőpapírtól. Az olvasztott csokoládét elkenjük a tortán úgy, hogy a szélére is jusson. Kissé dermedni hagyjuk, majd bejelöljük a szeletek helyét. A tejszínt kemény habbá verjük a már korábban félre tett olvasztott csokoládéval. Nyomózsákba töltve halmokat formálunk a torta szélén és közepén, végül ezek tetejére 1-1 meggy szemet ültetünk.
Megjegyzés:
Első olvasásra bonyolultnak tűnhet, ugyanakkor nem nagy ördöngősség elkészíteni. Bármilyen alkalomkor az ünnep fénypontjává válhat!
Értékeld a receptet:
Orsolya Vízi receptje
Csokitorta |
desszert | sütőben sütve | ebéd,uzsonna, | egész évben | minden ünnepre illik, karácsony,húsvét, anyák napja, születésnap, évforduló, ballagás, |
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.