Díszítés a tetejére és oldalára morzsolt habkarika
Hogyan készül a Habcsók torta?
Elkészítés:
A tojásokat szétválasztom. A fehérjét egy kanál vízzel csipet sóval kemény habbá verem, majd adok hozzá 6 deka cukrot ezzel addig verem amíg a cukor el nem olvad.
A sárgáját a vízzel cukorral olajjal habosra keverem.
A két masszát összekeverem, hozzáadom a sütőporral elkevert lisztet és torta formában180 C fokon megsütöm.
A csokis lappal is ugyanez az eljárás csak kakaóport teszek bele.
Amikor kisültek megvárom amíg kihűl és két-két lapra vágom.
A tejet a cukorral felforralom, a pudingot kevés tejjel kikeverem, és amikor a tej felforrt hozzáöntöm a pudingot.
A torta lapokat a piskótát egy torta formába vissza tettem és a puding felét rátettem.
Amikor a puding kihűlt a tejszínt a porcukorral felvertem és a kihűlt pudingra tettem belőle, a habba tettem mirelit áfonyát.
Erre került a csokis lap ugyanaz az eljárás, majd a piskóta lap került rá.
Erre tejszínt tettem az oldalát is bevontam a tejszínnel a tetejét is habrózsákkal díszítettem.
Színes, összetört habkarikával díszítettem az oldalát.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.