A karfiolt rózsáira szedjük és egy lábasba tesszük. Annyi vizet öntünk rá, ami ellepi, sózzuk és puhára, de nem szétesőre főzzük.
A csirkemellet 3 felé vágjuk, így lesz 12 szelet belőle. Kicsit, nem túl erősen kiklopfoljuk, majd ízlés szerint sózzuk.
Egy serpenyőben (nálam ez grill serpenyő) az olajat felmelegítjük, majd a csirke mindkét oldalát megsütjük. Egy tepsibe (jénaiba, nálam 2 jénaiba, mert nem fért egybe) rendezzük őket, félretesszük.
A besamell mártáshoz a vajat felolvasztjuk, majd apránként belekeverjük a lisztet. Össze fog állni, de nem kell megijedni.
A tejjel folyamatosan felöntjük, mindig elkeverjük, ezt a legegyszerűbb egy habverővel, így nem lesz csomós. Mikor az összes tej benne van, folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük.
Ízesítjük sóval és szerecsendióval.
Elzárjuk a gázt, és belekeverjük a sajtot. Addig keverjük, míg a sajt teljesen felolvad.
Hozzáadjuk a tejfölt, elkeverjük. Ha túl sűrűnek találjuk, akkor még adhatunk hozzá tejfölt, de arra figyeljünk, hogy ne legyen túl híg, mert akkor lefolyik a karfiolról.
A puhára főtt karfiolt rózsánként kiemeljük a vízből, lecsöpögtetjük és elrendezzük a csirkemellszeletek tetején.
A besamelmártás mártást szétosztjuk a karfiolokon, úgy hogy mindegyiket befedje. Reszelt sajttal megszórjuk.
Előmelegített sütőben sütjük kb. 30 percet, míg elkezd szépen pirulni a teteje.
Rizi-bizivel vagy tört burgonyával kínáljuk.
Megjegyzés:
Aki szereti a karfiolt és a csirkemellet, annak kötelező kipróbálnia ezt a párosítást. :)
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.