A zöldségeket megtisztítjuk, apróra feldaraboljuk, hagymát finomra vágjuk.
A hagymát olajon megfuttatjuk, mikor már üveges, hozzátesszük a zúzott fokhagymát is. Végül a zöldségeket is beletesszük a lábosba, pár percig kevergetjük, majd felöntjük 1 liter vízzel. Fűszerezzük, fél óra alatt puhára főzzük.
Felöntjük tejszínnel, felforraljuk, majd lehűtjük.
Botmixerrel vagy turmixszal pépesítjük, ha szükséges utánasózzuk, borsozzuk végül továbbbolondítjuk citromlé hozzáadásával.
Megjegyzés:
Jó étvágyat!
Értékeld a receptet:
Orsolya Vízi receptje
Krémleves |
leves | ebéd, | egész évben | húsvét, évforduló, vega
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.