(Juhász Gyulától kölcsönözve az ötletet)
Én, mint a Szabadt-zi Lovagrend Gödöllői Régiójának hadnagya, szólok hozzátok, feleim!
Vajon van-e szebb muzsika, mint a nyárson forgó pecsenye sercegése? Amikor a bográcsban a
pörkölt-rotyogást madárdal kíséri, s ütemet ropog hozzá a tűz? Amikor szalonnazsír
csöppen a parázsra, s izzadó zöldségek nyikorognak a tárcsán.
A magyar konyha bölcsőjét ott ringatták elsődlegesen a széljárta puszták ölén. Ott
ringott bogrács-bölcsőjében a jóféle hús, a manapság újból éltre kelő kásaételek, az ízes
és egyszerű leveseink garmadája. Vajh, tudtátok-é, hogy a szolgafán ringó bogrács, s
benne való főzés tudományának csudájára járnak széles e Napnyugaton, hol az efféle eszköz
és módozat ismeretlen? E szabadtűzi főzőedényt honfoglaló őseink hozták magukkal, a
konyhánk hihetetlenül sokféle fogást talált ki reá. Mivel sokat érdemes főzni benne, s
valamikor közösen kanalaztak belőle, így közösségformáló erejében is rejlik a titka.
Vajh, ismerik-e gyermekeitek a halászléfőzés mikéntjét, a rétesnyújtás fogásait?
Okítják-é őket tanodáikban baracklekvár főzésére, lebbencsleves alkotására? Falnak-e
jóízű főzelékeket - melyek ilyetén formájukban nem is léteznek máshol a világon, így más
nyelvben szó sincsen reá? Kínálnak-é túrós csuszát egymásnak, házi laskából,
remegős-ropogós szalonnakockákkal a tetején, vagy beérik-e Ben bácsi üvegbe zárt
szószával? Vagy csak duplahúsos hamburgert falnak ameriakai fánkkal, magyaros pizzát
rendelnek texmex szósszal, vörösboros kólával, menüben?
Bizony, mondom néktek, nagy a mi felelősségünk, hogy a magyar konyha továbbéljen
utódainktól is őrzötten! Hogy unokáink is tudják, honnan ered az Újházy tyúkhúsleves, a
Jókai bableves, mitől Budapest a bélszín, mitől Gundel a palacsinta. Tudják, ki volt Rigó
Jancsi, és ismerjék az indiáner romantikus történetét, a finom, mázas fánkét, amely már
oly kevés helyen lelhető fel. Tudjanak parázs felett szalonnát sütni, bográcsban
tarhonyát, lebbencset pirítani, tudják, mitől pörkölt a pörkölt, hogyan lesz a jó
csirkéből mégjobb paprikás, miként sül a lángos s a leveles tepertős pogácsa.
S én, a Szabadtűzi Lovagrend Gödöllői Régiójának hadnagya, megparancsolom néktek:
süssetek, főzzetek minél többet a szabadban! Legyen füstös a kötényetek, kormos a
kezetek, hallgassatok rigófüttyöt és tücsökciripelést, tűzropogást. Énekeljen hozzá a nyárson forgó pecsenye, szálljon a szélben messze a finom fűszerek illata: vigye hírét,
hogy itt Nagytarcsán, Kistarcsán s széles e dimbesdombságon kiváló konyhák őrzik s
öregbítik a magyar konyha hírnevét, mindannyiunk gyönyörűségére! Tüzetek soha ki ne
aludjon!