5 teáskanál cukrozatlan almapüré (bébiétel is jó hozzá)
Elkészítés
A tojásfehérjét forró vízgőz felett kell kikeverni. Forraljunk vizet egy akkora lábasban, hogy el tudjuk helyezni rajta a keverőtálat (a tál ne lógjon bele a vízbe). Vízgőz felett verjük fel kevés porcukorral a tojásfehérjét.
Amikor kezd a hab összeállni, folytonos keverés mellett kezdhetjük hozzáadagolni apránként, felváltva a cukrot, a kókuszreszeléket és az almapürét. Könnyen formálható masszát kapunk (ha túl híg, adjunk hozzá még kókuszreszeléket, ha keménynek tartjuk, hígítsuk almapürével).
Sütőpapírral bélelt tepsire adagoljunk evőkanálnyi halmokat a masszából, sütés előtt hagyjuk negyed óráig pihenni.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.