30 dkg liszt (fele-fele arányban rétes- és finomliszt),
15 dkg margarin
Elkészítés
A margarint elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a sütőport, a cukrot, a tojást, a tejfölt, egy kevés sót, végül a fehérbort.
Sima tésztává gyúrjuk. Ha túl kemény, hozzáadunk egy kis fehérbort.
A tésztát kinyújtjuk, kerek sütőformába simítjuk, megszurkáljuk, és 30 percre hűtőszekrénybe tesszük.
Amikor a tészta lehűlt, beborítjuk alufóliával, amelyre szárazbabot szórunk, hogy a tészta alja ne púposodjon föl.
Előmelegített sütőben 25 percig sütjük 175 °C fokon.
Ha megsült, eltávolítjuk a babot, lehűtjük a tésztát, és megtöltjük a töltelékkel.
A töltelékhez a csokoládét kis lángon, folyamatos keverés mellett 1 dl tejszínben fölolvasztjuk. Ha kihűlt, belekeverjük a mascarpone sajtot és a felvert maradék tejszínt.
Megtöltjük vele a pitét és feldíszítjük a pirított mogyoróval. Hűtve tálaljuk.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.